^CC0

**Egy vers abból az időből, amikor még pókereztem, és az írás éppen nagyobb EV-vel rendelkezett, mint a játék. A pókerben gyakran angolul használjuk a kifejezéseket, ezért ebben, és [az egyik régebbi versemben](https://busy.org/poem/@tibonova/original-hungarian-poem-iskol-apad-a-roll) is található pár. Még mindig adós vagyok a pókeres miniszótárral, ami segíthet a könnyebb megértésben (esetleg a játékban magában is). Ezt a hiányosságot hamarosan pótolom.** ## RNG barátommal az utamon Egyszer megláttam a tudás forrását, Nem hallottam az RNG morgását, Ittam hát belőle, szomjas voltam már. RNG suttogta: Várj csak, komám, várj! Oda jártam vissza utána inni, Annyit, hogy gambler nem tudja elhinni. RNG csak osztotta a lapokat, Én meg nyertem, buktam nagyokat. Így is volt ez jól, ha hibáztam, vesztés, Ha más baltázta el, legtöbbször nyerés. Nem mindig jött ez ki, elismerte ő, Néha a szerencse dönt, ki a nyerő. Kértem egy kis uppot, hogy hízzon a roll, Ő meg lazán tájékoztatott arról, Hogy nem fogok kapni szerencsét tőle, Máshogy oszlik el a szerencse-tőke. – Fortunára annak van nagy szüksége, Akinek nem volt még tudáséhsége, És mivel a szerencse nem végtelen, A halnak adom, mert szegény védtelen. Próbáltam morogni, mielőtt ittál, Hogy elűzzelek. A szikláján itt áll: Ahol van bevétel, kiadás is van, Szerencse távozik húgy formájában. Elolvastam hát a sziklás szentírást, Jött is rögtön a természettől hívás. Ürítettem is szerencsémet egyből, Olyan sokat, hogy a matek is megdől. Elkezdtem könyörögni RNG-nek: – Legalább a régit add vissza kérlek, Nem kell nekem up, nem kell nekem hotrun, Végre a matek működjön 'oszt jól van. – Nem tehetek ilyet! – felelte erre – Nem rajtam múlik, hogy hogyan és merre. Utálom, hogy mindenért engem piszkálsz, A béna verseidbe beleirkálsz! Bezzeg a halak szeretnek nagyon, Az összes szerencsét nekik adom. Veled meg mostmár nem állok szóba. Vége van! Ennyi! Nem vagyunk jóba! Tizenezer hand előtt történt ez, Azóta vágta belém a tőrt. – Érezd, Milyen rossz most, és milyen volt régen! Aki tud már, a luckért sírni szégyen. – Elismerem, igazad van. Már látom. Ölelj a kebledre régi barátom! Nem foglak nyaggatni semmiért többé. Csináld a dolgod... Mérgünk váljon köddé! – Megbocsátok neked, mindegy mit tettél. Látom ezüstből végre arany lettél. Ennyid van csak, de kibírjuk amúgy t'án. – Együtt sétáltunk tovább a csőd útján. _Körösladány, 2011._